Varga Erika arcképe

1976-ban születtem Sümegen. Főiskolai éveimet Szombathelyen töltöttem, ahol 2001-ben biológia-környezetvédelem szakos tanári diplomát szereztem hidrobiológus szakiránnyal. Tanulmányaim során nagyon sok időt töltöttem a Kis-Balaton sokszínű, évszakonként eltérő algáinak meghatározásával, s általuk kerültem közeli kapcsolatba a varázslatos mikroszkópikus világgal.

Még ebben az évben felvételt nyertem a Pannon Reprodukciós Intézetbe, ahol elsajátíthattam az embriológia alapjait.

2003 tavaszától a Budai Meddőségi Centrumban folytattam a tapasztalatszerzést, mélyíthettem el tudásomat a mindennapi munka részeként, részt vehettem több kutatásban, új technikákat tanulhattam meg külföldi tanulmányutak során, melyekből publikációk, előadások születtek.

Közben az ELTE-TTK karán 2003-2007 között Mikrobiológa szakon folytattam tanulmányaimat, amely végén szakdolgozatomat „Az ivarsejtfagyasztás (hímivarsejt és petesejt) szerepe és jelentősége a humán in vitro fertilizációs programokban” – címmel írtam meg.

Az embriológia területén kezdetben eltöltött évek rávilágítottak arra, hogy szakterületem része az élethosszig tartó tanulás: az új kutatási eredmények, a technikai innovációk szükségessé teszik azt, s így még ennyi év után is izgalommal tölt el mindennap, amikor a mikroszkópba nézhetek.

Jelenlegi munkahelyemen 2010. január 01-től dolgozom, irányítom az embriológiai labor működését. Fókuszban a páciensközpontú ellátás szerepel: igyekezünk minden páciensünknek személyre szabottan, kezelő orvosaikkal konzultálva a leghatékonyabb, legeredményesebb módszert alkalmazni az asszisztált reprodukciós eljárások közül.

Tagja vagyok több hazai szakmai társaságnak (MART, MET) és az Európai Humán Reprodukciós és Embriológiai Társaságnak (ESHRE) is.

Szakemberként fontosnak tartom pácienseink edukációját, a szakmai fejlődést, munkám során – megszerzett tudásomat, tapasztalataimat munkatársaimmal, pácienseinkkel megosztva – arra törekszem, hogy a hozzánk forduló párokat kollegáimmal együtt támogassam életük egyik legfontosabb útján: a szülővé válás folyamatában.